Papautsky és Tamara Hamlish, a társszerzője, az Illinoisi Egyetem Rákközpontjának a rák túlélési programjában részt vevő kutató kérdőívet dolgozott ki az ápolási késésekről. A kérdőívet a közösségi médiában és e-mailben eljuttatta az amerikai mellrák túlélő csoportjaihoz. Használták a Nemzeti Rákkutató Intézet rák túlélőjének meghatározását, amely magába foglalja azokat, akik rákbetegség-diagnózist kaptak.
Április 2. és április 27. között a kutatók 609 választ kaptak.
A kérdőív célja annak a meghatározása, hogy milyen típusú ellátás az, ami késik: kemoterápia, sugárterápia, rákműtét, hormonkezelés, vagy rutin utókezelés. Voltak demográfiai kérdések a fajról és az életkorról, valamint a rák stádiumáról.
A válaszadók 63%-a részelsült jelenleg rákkezelésben, az átlagéletkor 47 év volt. A válaszadók sokszínűek voltak: 78% fehér, 17% fekete és 3% ázsiai.
A kutatók azt találták, hogy a válaszadók 44%-a jelentette az ellátása késését. A leggyakrabban bejelentett késés a rutin utójárások esetében történt. A válaszadók szerint a legmagasabb késések az utókezeléseknél jelentkeztek (79%), az emlő rekonstrukciós műtéteken (66%), a diagnosztikai képalkotásnál (60%), és a laboratóriumi tesztelésnél (50%). A válaszadók kb. 30%-a számolt be a késésekről a kórházi vagy klinikai alapú rákkezeléseknél, ideértve a sugárzást (30%), az infúziós kezelést (32%) és a daganat műtéti eltávolítását (26%).
„Arra számítottunk, hogy az egészségügyi ellátásban a szokásos faji különbségeket tapasztaljuk, amik a fekete betegeket aránytalanul nagy mértékben érintik, de az eredményeink azt mutatták, hogy a COVID általánosságban érinti a mellrák kezelésének késedelmét, valószínűleg azért, mert azokban a korai hetekben a kórházak és az egészségügy, az ápolási intézmények minden nap elhalasztották a látogatásokat és az eljárásokat, mivel a COVID-19 kezelése egyre növekvő terhet rótt rájuk” – mondta Hamlish.
„Meglepve láttuk, hogy a fiatalabb nők nagyobb valószínűséggel tapasztalják a késéseket, és úgy gondoljuk, hogy ennek a petefészek-szupresszióval járó hormonterápia megszakításához, amelyet bizonyos típusú mellrákban szenvedő nőknek adnak, és ezek a nők általában fiatalabbak” – mondta Papautsky. A tanulmányban a szerzők úgy találták, hogy az életkor az egyetlen demográfiai változó, amely befolyásolja a gondozás késésének valószínűségét.
A kérdőívnek része volt az „általános észrevételek” is. A válaszadók szerint sok kezelő megváltoztatta, ahelyett, hogy teljesen megszüntette volna a kezelést. Az egyik példa az volt, hogy a hormonterápiákat a klinikai látogatások számának csökkentése érdekében esetleg szélesebb körben elosztották.
„Összességében látjuk, hogy komoly hiányosság van a katasztrófákra való felkészülés terén, amikor mellrákkos betegek számára kritikus és gyakran időérzékeny ellátást kell nyújtani” – mondta Hamlish.
