Mindannyian ismerjük, milyen az, amikor borzasztóan kívánunk egy ételt - azt viszont már jóval kevesebben tudjuk, hogy álljunk ellen a sóvárgásnak. Ha nem tartunk ki az elhatározásunk mellett és nassolunk, azzal nemcsak egy teljes diétát tehetünk tönkre

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2026. Március 20. Péntek - Klaudia
hirdetes
| Szerző: Népbetegségek

5 mód, hogy csillapítsuk a farkaséhséget

Mindannyian ismerjük, milyen az, amikor borzasztóan kívánunk egy ételt - azt viszont már jóval kevesebben tudjuk, hogy álljunk ellen a sóvárgásnak.

Hirdetés
Mindannyian ismerjük, milyen az, amikor borzasztóan kívánunk egy ételt - azt viszont már jóval kevesebben tudjuk, hogy álljunk ellen a sóvárgásnak. Ha nem tartunk ki az elhatározásunk mellett és nassolunk, azzal nemcsak egy teljes diétát tehetünk tönkre

3. Játsszunk számítógépes játékot!

Az Appetite szakfolyóirat egyik közelmúltbeli tanulmánya egy olyan kísérletről számolt be, amely során ételek után sóvárgó emberek figyelmét próbálták meg elterelni. Két csoportra osztották őket: az egyik csoport tagjait leültették egy gép elé, hogy tetriszezzenek, a másik csoport tagjai pedig hasonlóan cselekedtek - csak ők azt várták, hogy a játék betöltődjön. (És a játék sosem töltődött be.) Azok, akik játszottak, sokkal kevésbé voltak kívánósak és nem gondoltak annyit az evésre, mint a másik csoport tagjai. Annyi játék van a mobilunkon! Vegyük csak elő nyugodtan valamelyiket, ha nem tudunk nem gondolni kedvenc ételeink valamelyikére.
 

 

4. Kopogtassuk a homlokunkat!

Az ötlet meghökkentőnek tűnhet, pedig a New York-i Obesity Nutrition Research Center kutatói azt mondják: ha 30 másodpercig kopogtatjuk ujjbegyünkkel homlokunkat, akkor a sóvárgásért felelős agyterületet stimuláljuk. A kopogtatás hatására megszakad az érzet, és nem fogjuk kívánni az ételt: vágyunk tárgya gyakorlatilag kiesik a fejünkből.

 

 

 

5. Gondoljunk csak bele a következményekbe!

 

A Brown University kutatói önkénteseknek mutattak ínycsiklandó ételekről készült fényképeket, és a hatást MRI-szkenek segítségével figyelték. Az önkéntesek ételfixációját úgy lehetett a legjobban megtörni, ha megkérték őket: ne csak az ételre gondoljanak, hanem arra is, hogy milyen hosszú távú negatív hatásokkal járna, ha nem figyelnének étrendjükre. Ennek eredményeképpen aktivizálódtak a kísérletben részt vevők fókusszal és akaraterővel kapcsolatos agyi régiói.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: házipatika.com

Hirdetés
Hirdetés
Fogimplantátum Budapest megoldás hiányzó fog pótlására a rágás és emésztés helyreállításáért

Miért romlik a rágás és az emésztés egy hiányzó fog miatt?

Sokan úgy gondolják, hogy egy hiányzó fog csak esztétikai kérdés. Pedig a valóság ennél jóval összetettebb: a foghiány hatása nem áll meg a mosolynál. Amint kiesik egy fog a rendszerből, a rágás mechanikája megváltozik, és ezzel együtt a szervezet egészének működésére is...

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

padló alatti penész

Penész a padló alatt? 7 árulkodó jel, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A padló alatt megbújó penész sokáig észrevétlen maradhat, miközben folyamatosan rontja a levegő minőségét és károsíthatja az otthon szerkezetét is. Gyakran nem látjuk, mégis érezzük a jelenlétét, például kellemetlen szagok vagy visszatérő egészségügyi panaszok...

Hiteles online jelenlét egészségügyi szolgáltatóknak – működő, bizalmat építő marketing

Több páciens, kevesebb marketingzaj – így működik az online jelenlét, ha jól csinálják

Nem akarsz heti riportokat olvasni, csak azt szeretnéd látni, hogy nő a foglalások száma? Nem vagy egyedül. Az egészségügyi marketingnek ma már nem a hangos hirdetésekről kell szólnia, hanem arról, hogy megtaláljanak azok, akik tényleg téged keresnek. Mi abban segítünk, hogy...

A túlsúly és az elhízás rejtélyes okai

A túlsúly és az elhízás rejtélyes okai

A túlsúly mögött gyakran nem csupán a túl sok evés vagy a mozgás hiánya áll. Az elhízás okai összetettek: hormonális zavarok, anyagcsereproblémák, stressz vagy akár lelki tényezők is hozzájárulhatnak a kilók gyarapodásához.

ülőmunka fájdalom

Az ülőmunka rejtett veszélyei – mit tehetünk ellene nap mint nap?

Naponta 6-8-10 órát is egyhelyben ülsz? Nem vagy egyedül. Az ülőmunka az egyik leggyakoribb, mégis alábecsült életmódbeli kockázat, amiről sokan csak akkor vesznek tudomást, amikor már fájdalommal jár. Pedig van mit tenni ellene – minden egyes nap.

jódhiány jelei

Ezek a jódhiány figyelmeztető jelei

Ismerd meg a jódhiány figyelmeztető jeleit, mint a fáradtság, súlygyarapodás, hajhullás és hidegérzet. Tudd meg, hogyan előzheted meg a jódhiányt étrenddel!

Gyermekek immunrendszerének erősítése

A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére

Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

Gyógyszerek cukorbetegek számára

Milyen gyógyszereket kötelező szedni cukorbetegként?

A megfelelő gyógyszeres kezelés és életmód kombinációja segít a vércukorszint stabilizálásában és a hosszú távú egészség megőrzésében. Ezek a gyógyszerek segítenek:

Ne vakarózz, ha melegkiütésed van!

Melegkiütés? Ezt tedd vakarás helyett, hogy elmúljon!

A melegkiütés, más néven hőkiütés vagy miliaria, gyakori bőrprobléma, különösen a forró nyári hónapokban. Ez a kellemetlen állapot viszkető, piros kiütésekkel jár, amelyek irritálják a bőrt. A vakarás azonban csak ront a helyzeten, és fertőzést is okozhat. Ebben a cikkben...

Koppányi tej

Koppányi tej

Cím: 1104 Budapest, Fehér u. 3.
Telefon: 06-22/574-158
Email: tejmix@t-online.hu
Weblap: www.koppanyi-tejbolt.hu/

Eseménynaptár

2026 Március

H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          
Milyen visszér krémet érdemes használnod?

Mikor, milyen visszér elleni krémet érdemes használni?

A visszér probléma sokak számára kellemetlen és fájdalmas lehet, és sokan keresnek hatékony megoldást ennek kezelésére. De mikor és milyen típusú krémet érdemes választani?

Veszélyes lehet a legionella baktérium a vizekben?

Veszélyes baktérium lehet a vizekben – milyen problémákat okozhat a legionella?

A legionella baktérium nagy eséllyel megtalálható a vízrendszerekben, ez köztudott dolog. De vajon kell tőle félnünk, gondot okozhat a szervezetünkre nézve? Mutatunk minden fontos tudnivalót a legionelláról.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.