Életet menthet a délutáni alvás

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2025. December 22. Hétfő - Zéno
hirdetes

Életet menthet a délutáni alvás!

Manolisz Kallisztratosz görög kardiológus tanulmánya szerint akár életmentő is lehet a délutáni alvás. A Kardiológusok Európai Társaságának londoni konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet, és csökkentheti a szívroham kockázatát.

Hirdetés
Délután alvás, szívroham
A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A nap közben alvók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem pihentek le. A délutáni alvók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.
A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.
 
 
Kallisztratosz szerint lehet, hogy az észlelt vérnyomáscsökkenés alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy már ez is mérsékelheti a kardiovaszkuláris események kockázatát.
 

Az új kutatás kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is: azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértéket, akik délután egy órát aludtak. Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít. 

 
A tanulmány nemcsak azt mutatta ki, hogy a délutáni alvás kapcsolatba hozható az alacsonyabb vérnyomással, de azt is, hogy a hosszabb alvás még jótékonyabb hatású.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés

További cikkeink – kattintson a részletekért!

ülőmunka fájdalom

Az ülőmunka rejtett veszélyei – mit tehetünk ellene nap mint nap?

Naponta 6-8-10 órát is egyhelyben ülsz? Nem vagy egyedül. Az ülőmunka az egyik leggyakoribb, mégis alábecsült életmódbeli kockázat, amiről sokan csak akkor vesznek tudomást, amikor már fájdalommal jár. Pedig van mit tenni ellene – minden egyes nap.

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

jódhiány jelei

Ezek a jódhiány figyelmeztető jelei

Ismerd meg a jódhiány figyelmeztető jeleit, mint a fáradtság, súlygyarapodás, hajhullás és hidegérzet. Tudd meg, hogyan előzheted meg a jódhiányt étrenddel!

Gyermekek immunrendszerének erősítése

A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére

Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

Gyógyszerek cukorbetegek számára

Milyen gyógyszereket kötelező szedni cukorbetegként?

A megfelelő gyógyszeres kezelés és életmód kombinációja segít a vércukorszint stabilizálásában és a hosszú távú egészség megőrzésében. Ezek a gyógyszerek segítenek:

Ne vakarózz, ha melegkiütésed van!

Melegkiütés? Ezt tedd vakarás helyett, hogy elmúljon!

A melegkiütés, más néven hőkiütés vagy miliaria, gyakori bőrprobléma, különösen a forró nyári hónapokban. Ez a kellemetlen állapot viszkető, piros kiütésekkel jár, amelyek irritálják a bőrt. A vakarás azonban csak ront a helyzeten, és fertőzést is okozhat. Ebben a cikkben...

Milyen visszér krémet érdemes használnod?

Mikor, milyen visszér elleni krémet érdemes használni?

A visszér probléma sokak számára kellemetlen és fájdalmas lehet, és sokan keresnek hatékony megoldást ennek kezelésére. De mikor és milyen típusú krémet érdemes választani?

Veszélyes lehet a legionella baktérium a vizekben?

Veszélyes baktérium lehet a vizekben – milyen problémákat okozhat a legionella?

A legionella baktérium nagy eséllyel megtalálható a vízrendszerekben, ez köztudott dolog. De vajon kell tőle félnünk, gondot okozhat a szervezetünkre nézve? Mutatunk minden fontos tudnivalót a legionelláról.

Magánklinika előnyei

Miért válasszuk a magánklinikákat? - 5 kiemelkedő előnye a magánklinikáknak

Az egészségügyi ellátás színvonala és hozzáférhetősége napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. Az emberek számára fontos, hogy minőségi, gyors és hatékony ellátásban részesüljenek, és emiatt egyre többen fordulnak a magánklinikák felé. De miért érdemes választani a...

Vashiány tünetei

Vashiány: mi okozza és hogyan lehet tudni, hogy vashiányod van?

Az alacsony vasszint azt eredményezheti, hogy szöveteid és szerveid nem jutnak elegendő oxigénben gazdag vérhez, amit vashiányos vérszegénységnek neveznek. A vashiány gyakran csak enyhe tüneteket okoz, de - ha nem diagnosztizálják és kezelik - befolyásolhatja az ember...

Gic tej

Gic tej

Cím: 8438 Veszprémvarsány, Könyves Kálmán u. 2.
Telefon: 06-88/498-701
Email: info@gictej.hu
Weblap: www.gictej.hu/

Eseménynaptár

2025 December

H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
             
Ascites

Ha nem fáj semmi, nem érzem magam betegnek! (Ascites)

Kata (49) egyedül neveli kamasz fiát. 2020-ban mellrákot diagnosztizáltak, később hashártya áttét miatt ascites alakult ki nála. A tartós katéter beültetés után nem sokkal beszélgetünk Katával, aki így kezdi a beszélgetést: 5 hónap kihagyás után most tértem vissza a...

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

A szerológiai COVID-19 teszt mellett már a PCR tesztes COVID-19 szűrés is elérhető az Affidea Váci Greens Egészségközpontban, ezek az üzleti- és magánutazók, valamint munkavállalók számára is szükségesek lehetnek.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.