Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Stressz

Diabetes Portál


Szerző: J. Szilvia


Már a kisgyerekeknél is komoly gondot okozhat a stressz

A stressz a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem az elfoglalt üzletemberek betegsége. Stressz mindenkit érhet, akár még a kisgyerekeket is. Egy újabb tévhit, hogy az életkor növekedésével egyre nagyobb stressz éri az embereket. A stressz szint megemelkedése egy reakció, ami független az életkortól. Azonban a stressz hatásának a szervezet egészségügyi állapotához nagyon is sok köze van. Most a kisgyerekeket ért stresszről lesz szó!

Kisgyermekkori stressz

Gyerekkori félelmek

 

Alvás

 

Az alvási szokások felborulása, illetve kevés, vagy felületes alvás esetén szintén a stressz alakulhat ki. Ezt a leggyakrabban a fáradtságon, levertségen lehet észrevenni. Egy kisgyereknek napi 9-10 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően feltöltődjön. Nincs feltétlenül szükség a délutáni alvásra, ha a gyerek nem igényli, de akkor korábban kell lefektetni aludni, hogy mindenképpen meglegyen az ajánlott napi alvási mennyiség.

 

Mozgás

 

A rendszeres mozgás a kisgyerekeknél egy természetes folyamat. Napjainkban azonban a technológia fejlődése, rohanó hétköznapok miatt kevesebb mozgásban részesülnek a gyerekek. A mozgás viszont természetes stresszcsökkentő módszer, ami segít ledolgozni a feszültséget, szorongást. Ha a gyerek nem mozog eleget, akkor mi magunk találjunk ki számára olyan játékokat, amiben szükség van futásra, vagy egyéb fizikai aktivitásra.

 

Félelem a kudarctól

 

Kisgyermekkorban kezd el kialakulni a gyerekekben a félelem a kudarctól. Ebben a korban már egyre több tapasztalattal rendelkeznek, így a szülői nevelés, reakciók tekintetében sokaknál kialakul a kudarc élmény. Ha nem sikerül valami, akkor jó esetben maguktól addig próbálkoznak, amíg meg nem tudják csinálni. A kudarc érzésétől senki nem tudja megóvni a gyerekét, előbb vagy utóbb mindenki megtapasztalja. Túlzott elvárások, vagy nem testhezálló feladatok esetén azonban ez hamarabb következik be.

 

Lapozz még egyet és megmutatjuk hogyan ismerheted fel a kisgyerekeknél a stressz jeleit!




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Népbetegségek - Szótár

Gombás fertőzés (általában)

  A gombás fertőzés legjellemzőbb tünetei a fáradtság, az ízületi... Tovább

Karos állványok

 A karos állványok az anyagok több szinten történő elhelyezése biztosítja a... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 meglepő tény a bölcsességfogakkal kapcsolatban, amin nagyon meg fogsz lepődni! 5 meglepő tény a bölcsességfogakkal kapcsolatban, amin nagyon meg fogsz lepődni!
Mennyiszer halljuk, hogy így a bölcsesség fogam, vagy úgy. „Neked kihúzták, kijött...
A bölcsességfog korlátozhatja az ízlelésünket egy tanulmány szerint A bölcsességfog korlátozhatja az ízlelésünket egy tanulmány szerint
A bölcsességfog eltávolítása nem tartozik a legkellemesebb élmények közé, azonban...
Ezért nem szabad halogatni a fogszabályzást Ezért nem szabad halogatni a fogszabályzást
Fogorvoshoz járni senki sem szeret, fogszabályzót hordani pedig még ennél is kevesebben, ha...
Rendszeres fogászati ellenőrzéssel a fogszuvasodás ellen Rendszeres fogászati ellenőrzéssel a fogszuvasodás ellen
A fogszuvasodás is egy népbetegség, amit sokan nem vesznek komolyan. A többség lyukas foggal...
Tippek a száj és a test karbantartásához Tippek a száj és a test karbantartásához
Sokan nem is tudják, hogy ember szájának (fogak, fogíny) és testének egészsége...
A rossz szájhigiénia súlyosbítja a COVIDOT, mégsem törődtünk vele a pandémia idején A rossz szájhigiénia súlyosbítja a COVIDOT, mégsem törődtünk vele a pandémia idején
Tény, hogy a kezeletlen fogágybetegségben szenvedők nagyobb arányban kerülnek súlyos...
Hány fogunk van valójában (és pontosan mire is valók?) Hány fogunk van valójában (és pontosan mire is valók?)
Az ember általában nem mereng el mélyebben a fogain, amíg valami komolyabb probléma nem...
10 fontos tudnivaló az MRI vizsgálatokról! 10 fontos tudnivaló az MRI vizsgálatokról!
Nem kell rettegni a szűk csőalagúttól és az erős zajtól, az MRI mágneses erőtér nincs...
Hogyan gondozzuk fogainkat idősebb korban? Hogyan gondozzuk fogainkat idősebb korban?
A kor előrehaladtával fokozott figyelmet fordítunk egészségünkre, különöse tekintettel a...
Ezek a COVID-19 szolgáltatások vehetők igénybe a magánegészségügyben! Ezek a COVID-19 szolgáltatások vehetők igénybe a magánegészségügyben!
A koronavírusjárvány súlyos betegeit az állami egészségügyi ellátásban kezelik, de hova...
címkék: stressz