Reggelre kitisztul a feje, ha ebben a pózban alszik

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2019. November 14. Csütörtök - Aliz
hirdetes

Aludjon az oldalán, így reggelre kitisztul a feje!

Egyelőre egereken kísérletezve derült ki, hogy az agy anyagcseréje szempontjából melyik a legegészségesebb alvópóz, de ez biztató eredmény. A kutatók kiemelték az egerek emberekéhez hasonló agyi folyamatait, illetve rávilágítottak, hogy a legtöbb állatfaj - főként a vadon élők - mellett az emberek körében is ez a legelterjedtebb alvópóz.

Hirdetés
Oldalfekvés

Agyunk anyagcseréje akkor a leghatékonyabb, ha egy bizonyos pózban alszunk éjszaka

 

Az oldalfekvésről van szó, amelyre a legtöbben "rendezkedünk" be, ez pedig úgy tűnik nem véletlen. Az egereken végzett kísérlet során oldalfekvéssel, illetve hason és háton fekvő példányokat hasonlítottak össze úgy, hogy avás előtt és után is vettek tőlük agyvizet. Ezt követően neurológiai teszteket végeztek, amiből kiderült, hogy az oldalfekvést választó egerek agyi anyagcseréje messze hatékonyabb volt, mint a másik két pózban pihenőké.
Hirdetés
 
Következő lépésként embereken is kísérleteznek, akik számára ugyan nem ártalmas az oldalfekvés, de ebből a cikkből kiderül, hogy van ennél is egészségesebb alvópóz, illetve melyik kettő az, amelyet kerülni kell.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés
Hirdetés
Kanyaró vírussal a rákos sejtek ellen

Bebizonyították: Megöli a rákos sejteket a kanyaró vírus!

Német kutatók felfedezték, hogy a kanyaróvírus elpusztítja a rákos sejteket. A kutatóknak először sikerült az áttétek terjedéséért felelős sejtet megállítani.

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

Fürdőruha különböző testalkathoz

Ilyen fürdőruhát válassz, testalkatodhoz ez illik a legjobban!

A fürdőruha kiválasztásakor egyik legfontosabb szempont, hogy figyelembe vedd milyen testalkatod van. Most elmondjuk milyen fürdőruha illik hozzád a legjobban!

Betegségek, amit a szúnyogcsípés terjeszt

5 betegség, amit szúnyogcsípéssel kaphatsz el!

Ha egzotikus utazásra indulunk, ajánlott szúnyogcsípés elleni oltást kérnünk, és konzultálnunk szakemberrel, ugyanis a szúnyogok okozta betegségek nem ritkák.

Abortusztörvény - abortusz

Elfogadták a legújabb, legszigorúbb abortusztörvényt!

Elfogadták a legszigorúbb abortusztörvényt Iowa államban, miszerint csak akkor lehet elvetetni a magzatot, ha életet veszélyeztető állapotba kerül a kismama.

Mák fogyasztása, hatása

A mák, mint csodaszer!

A világon több helyen tiltják, nyugaton vannak fiatalabbak, akik nem is ismerik ezt a növényt. Pedig egy igazi csodaszer! 40 felett kötelezővé tenném fogyasztását!

Fokhagymacsepp házilag

Fokhagymacsepp elkészítése házilag!

A fokhagymacseppekkel elkerülheted a szívbetegségeket, rendszeres fogyasztásával a gyulladásokat is csökkenteni lehet, immunerősítő és erős értágító hatású!

Megvan a rák ellenszere

Megvan a rák ellenszere, mutatjuk mikor kezdődnek a kísérletek!

A Stanford Egyetem Onkológiai Karának professzora által vezetett kísérlet sikeresnek bizonyult, megtalálták a rák ellenszerét! Idén kezdődnek is a kísérletek!

hirdetes
hirdetes
Rákkeltő a krumpli, ha hűtőben tárolod

Rákkeltő hatású a krumpli, ha így tárolod

Anglia Élelmiszerbiztonsági Hivatala kutatásokat végzett, aminek eredménye, hogy ha így tárolod a krumplit, az rákkeltő lehet. Pedig a legtöbben így csinálják!

Bükki füvesember üzenete a betegségekről és a lelki egyensúlyról

A bükki füvesember üzenete a betegségek és a lelki egyensúly kapcsolatáról

Szabó György, Gyuri bácsi, a bükki füvesember gyermekkorától kezdve vonzódott a gyógynövényekhez. Nézd meg mit üzen a betegségekről és a lelki egyensúly kapcsolatáról.

Házhoz patika vitamin

Házhoz patika vitamin

Cím: 1065 Budapest Nagymező u. 19.
Telefon: 06-30-266-5524
Email: info@hazhozpatika.hu
Weblap: www.hazhozpatika.hu

Eseménynaptár

2019 November

H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  
             
Gyógynövény tavaszi fáradtság ellen

6 gyógynövény, mellyel leküzdheted a tavaszi fáradtságot!

Van egy nagyon jó hírünk! A tavaszi fáradtságot nem csak méregtelenítő kúrával kezelheted! Íme 6 gyógynövény, melyek segítenek leküzdeni majd a tavaszi fáradtságot!

10 jel, ha víz hiányod van!

10 jel, ami arra figyelmeztet, hogy AZONNAL igyál egy pohár vizet!

Azt mindannyian tudjuk, hogy az emberi test nagyrészt vízből áll, így nagyon fontos mindig a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadék bevitele. Főleg nyáron!


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.