Új vakcina a láthatáron: univerzális influenza-védőoltás

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2026. Február 25. Szerda - Géza
hirdetes

Új vakcina a láthatáron: univerzális influenza-védőoltás

Mivel a vírustörzsek folyamatosan mutálódnak, a ma használt vakcinákat évről-évre meg kell újítani. Az új hatóanyagok megspórolhatnák a kutatóknak ezt a munkát – ugyanis a vírusnak azt a részét utánozzák, amely a mutációktól függetlenül változatlan marad.

Hirdetés
védőoltás, influenza, vakcina

 A tudósok évek óta tudják, hogy a törzseknek ezt a stabil részét kellene megcélozniuk, de a legutóbbi időkig nem állt rendelkezésükre olyan vakcina, amely képes lett volna az ehhez szükséges immunválasz kiváltására.

 Az Associated Press információi szerint az egereken, vadászmenyéteken és majmokon tesztelt kísérleti vakcinák rendkívül hatékonynak bizonyultak a halálos „madárinfluenzát" okozó H5N1 és a H1N1 vírus ellen. A kutatók szerint, ha az oltóanyagok az emberek esetében is hatékonynak bizonyulnak, számos különféle influenza-vírustól megvédhetnek majd minket – köztük olyanoktól is, amelyeket még nem is ismerünk.

A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány szerzői H5N1 vírussal fertőzték meg az előzőleg beoltott kísérleti állatokat. A H5N1 rendkívül veszélyes kórokozó; a fertőzés az esetek több mint felében halállal végződik.
 

Nem úgy az új vakcinával beoltott állatok esetében: a fertőzött egerek és menyétek szinte mindegyike immunissá vált a fertőzésre.

 
A Science-ben megjelent tanulmányban leírt vakcina hasonlóan hatékonynak bizonyult. A kutatók ez esetben majmokon is kipróbálták az oltást, amely erős immunválaszt indukált a kevésbé halálos, de igen fertőző H1N1-gyel fertőzött majmok szervezetében.
 

„A most kidolgozott módszer... lehetőséget kínálhat egy »univerzális« influenza-oltóanyag kifejlesztésére

 
– mondta a Genetic Expect News Service-nek nyilatkozva Walter Orenstein, az Emory Egyetem vakcinakutatója. Persze, mint hozzátette, egyelőre még csak állatkísérleteket végeztek, ezért „még jó időbe telhet, mire kifejlesztünk és megfelelően letesztelünk egy olyan vakcinát, amely az emberek esetében is hatásos lehet."
Hirdetés
Hirdetés

További cikkeink – kattintson a részletekért!

Fogimplantátum Budapest megoldás hiányzó fog pótlására a rágás és emésztés helyreállításáért

Miért romlik a rágás és az emésztés egy hiányzó fog miatt?

Sokan úgy gondolják, hogy egy hiányzó fog csak esztétikai kérdés. Pedig a valóság ennél jóval összetettebb: a foghiány hatása nem áll meg a mosolynál. Amint kiesik egy fog a rendszerből, a rágás mechanikája megváltozik, és ezzel együtt a szervezet egészének működésére is...

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

padló alatti penész

Penész a padló alatt? 7 árulkodó jel, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A padló alatt megbújó penész sokáig észrevétlen maradhat, miközben folyamatosan rontja a levegő minőségét és károsíthatja az otthon szerkezetét is. Gyakran nem látjuk, mégis érezzük a jelenlétét, például kellemetlen szagok vagy visszatérő egészségügyi panaszok...

Hiteles online jelenlét egészségügyi szolgáltatóknak – működő, bizalmat építő marketing

Több páciens, kevesebb marketingzaj – így működik az online jelenlét, ha jól csinálják

Nem akarsz heti riportokat olvasni, csak azt szeretnéd látni, hogy nő a foglalások száma? Nem vagy egyedül. Az egészségügyi marketingnek ma már nem a hangos hirdetésekről kell szólnia, hanem arról, hogy megtaláljanak azok, akik tényleg téged keresnek. Mi abban segítünk, hogy...

A túlsúly és az elhízás rejtélyes okai

A túlsúly és az elhízás rejtélyes okai

A túlsúly mögött gyakran nem csupán a túl sok evés vagy a mozgás hiánya áll. Az elhízás okai összetettek: hormonális zavarok, anyagcsereproblémák, stressz vagy akár lelki tényezők is hozzájárulhatnak a kilók gyarapodásához.

ülőmunka fájdalom

Az ülőmunka rejtett veszélyei – mit tehetünk ellene nap mint nap?

Naponta 6-8-10 órát is egyhelyben ülsz? Nem vagy egyedül. Az ülőmunka az egyik leggyakoribb, mégis alábecsült életmódbeli kockázat, amiről sokan csak akkor vesznek tudomást, amikor már fájdalommal jár. Pedig van mit tenni ellene – minden egyes nap.

jódhiány jelei

Ezek a jódhiány figyelmeztető jelei

Ismerd meg a jódhiány figyelmeztető jeleit, mint a fáradtság, súlygyarapodás, hajhullás és hidegérzet. Tudd meg, hogyan előzheted meg a jódhiányt étrenddel!

Gyermekek immunrendszerének erősítése

A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére

Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

Gyógyszerek cukorbetegek számára

Milyen gyógyszereket kötelező szedni cukorbetegként?

A megfelelő gyógyszeres kezelés és életmód kombinációja segít a vércukorszint stabilizálásában és a hosszú távú egészség megőrzésében. Ezek a gyógyszerek segítenek:

Ne vakarózz, ha melegkiütésed van!

Melegkiütés? Ezt tedd vakarás helyett, hogy elmúljon!

A melegkiütés, más néven hőkiütés vagy miliaria, gyakori bőrprobléma, különösen a forró nyári hónapokban. Ez a kellemetlen állapot viszkető, piros kiütésekkel jár, amelyek irritálják a bőrt. A vakarás azonban csak ront a helyzeten, és fertőzést is okozhat. Ebben a cikkben...

Házhoz patika vitamin

Házhoz patika vitamin

Cím: 1065 Budapest Nagymező u. 19.
Telefon: 06-30-266-5524
Email: info@hazhozpatika.hu
Weblap: www.hazhozpatika.hu

Eseménynaptár

2026 Február

H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  
             
Milyen visszér krémet érdemes használnod?

Mikor, milyen visszér elleni krémet érdemes használni?

A visszér probléma sokak számára kellemetlen és fájdalmas lehet, és sokan keresnek hatékony megoldást ennek kezelésére. De mikor és milyen típusú krémet érdemes választani?

Veszélyes lehet a legionella baktérium a vizekben?

Veszélyes baktérium lehet a vizekben – milyen problémákat okozhat a legionella?

A legionella baktérium nagy eséllyel megtalálható a vízrendszerekben, ez köztudott dolog. De vajon kell tőle félnünk, gondot okozhat a szervezetünkre nézve? Mutatunk minden fontos tudnivalót a legionelláról.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.