rák, daganat, daganatos betegségek

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2025. December 4. Csütörtök - Barbara, Borbála
hirdetes
| Szerző: Józan Szilvia

Vedd fel a harcot a rák ellen – ismerd meg, mivel is állunk szemben

 

A daganatos betegségek ellen nem könnyű felvenni a harcot, de az orvos tudomány fejlődésének köszönhetően egyre többen gyógyulnak fel sikeresen a betegségből. A rák megismerése fontos lépés lehet. Ha tudjuk mivel állunk szemben, ha megértjük, hogy mi megy ilyenkor végbe a testben erősebb fegyverekkel küzdhetünk.

Hirdetés
Daganatos betegségek

 

 

 

 

 

 

 

A rák

 

A rák egy olyan betegség, amelyben a sejtek kikerülnek a szervezet irányítása alól. Több mint 100 különböző fajtáját tartják számon, attól függően, hogy a szervezet melyik sejt felett veszíti el az ellenőrzését. A rák minden fajtája veszélyes, és kezdetben nem mutat jelentős tüneteket. A sejtek a mutagén (a gén változását okozó) hatásnak lehetnek kitéve, és erre a sejt mutációval reagálhat. Naponta akár több ezer hibás sejt is keletkezhet, de a szervezet immunrendszere képes ezeket felismerni és megsemmisíteni. Előfordul azonban, főleg, ha immunrendszerünket betegségek, vagy hatóanyagok gyengítik, hogy a hibás sejteket a szervezet nem tudja rendesen ellenőrizni és kiszűrni. A rák kárt okoz a testben, amikor a sérült sejtek elkezdenek kikerülni a szervezet irányítása alól és megváltoztatják az alakjukat. Elkezdenek tömörülni, egyre nagyobb csomót képezve, ami egyre inkább akadályozza a szervezet egészséges, rendeltetésszerű működését. Amikor már kialakultak a sejtekből álló csomók, onnantól beszélhetünk daganatról.

 

A daganatos megbetegedések

 

A tumor pedig egyre csak nő, és ha szűrővizsgálatok hiányában nem veszik észre időben, akkor elkezd zavarokat okozni az emésztésben, az idegrendszerben, a keringési rendszerben, vagy egyéb fontos funkciókban. Olyan hormonokat oldanak fel, amelyek megváltoztatják a testi funkciókat. A daganatos megbetegedés azt jelenti, hogy van a szervezetben egy hely, ahol egy daganat akadályozza a szervezet működését.

 

Hol található a daganat?

 

A daganatos betegségek szempontjából az sem mindegy, hogy hol található a daganat. A betegség lefolyását felgyorsítják a központi funkciókat ellátó szervek daganatai. Míg ha olyan testrészünkben van daganat, amely akár el is távolítható, akkor a lefolyás is lassabb és nagyobb esély van a gyógyulásra.

 

 

Hirdetés
Hirdetés

További cikkeink – kattintson a részletekért!

ülőmunka fájdalom

Az ülőmunka rejtett veszélyei – mit tehetünk ellene nap mint nap?

Naponta 6-8-10 órát is egyhelyben ülsz? Nem vagy egyedül. Az ülőmunka az egyik leggyakoribb, mégis alábecsült életmódbeli kockázat, amiről sokan csak akkor vesznek tudomást, amikor már fájdalommal jár. Pedig van mit tenni ellene – minden egyes nap.

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

jódhiány jelei

Ezek a jódhiány figyelmeztető jelei

Ismerd meg a jódhiány figyelmeztető jeleit, mint a fáradtság, súlygyarapodás, hajhullás és hidegérzet. Tudd meg, hogyan előzheted meg a jódhiányt étrenddel!

Gyermekek immunrendszerének erősítése

A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére

Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

Gyógyszerek cukorbetegek számára

Milyen gyógyszereket kötelező szedni cukorbetegként?

A megfelelő gyógyszeres kezelés és életmód kombinációja segít a vércukorszint stabilizálásában és a hosszú távú egészség megőrzésében. Ezek a gyógyszerek segítenek:

Ne vakarózz, ha melegkiütésed van!

Melegkiütés? Ezt tedd vakarás helyett, hogy elmúljon!

A melegkiütés, más néven hőkiütés vagy miliaria, gyakori bőrprobléma, különösen a forró nyári hónapokban. Ez a kellemetlen állapot viszkető, piros kiütésekkel jár, amelyek irritálják a bőrt. A vakarás azonban csak ront a helyzeten, és fertőzést is okozhat. Ebben a cikkben...

Milyen visszér krémet érdemes használnod?

Mikor, milyen visszér elleni krémet érdemes használni?

A visszér probléma sokak számára kellemetlen és fájdalmas lehet, és sokan keresnek hatékony megoldást ennek kezelésére. De mikor és milyen típusú krémet érdemes választani?

Veszélyes lehet a legionella baktérium a vizekben?

Veszélyes baktérium lehet a vizekben – milyen problémákat okozhat a legionella?

A legionella baktérium nagy eséllyel megtalálható a vízrendszerekben, ez köztudott dolog. De vajon kell tőle félnünk, gondot okozhat a szervezetünkre nézve? Mutatunk minden fontos tudnivalót a legionelláról.

Magánklinika előnyei

Miért válasszuk a magánklinikákat? - 5 kiemelkedő előnye a magánklinikáknak

Az egészségügyi ellátás színvonala és hozzáférhetősége napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. Az emberek számára fontos, hogy minőségi, gyors és hatékony ellátásban részesüljenek, és emiatt egyre többen fordulnak a magánklinikák felé. De miért érdemes választani a...

Vashiány tünetei

Vashiány: mi okozza és hogyan lehet tudni, hogy vashiányod van?

Az alacsony vasszint azt eredményezheti, hogy szöveteid és szerveid nem jutnak elegendő oxigénben gazdag vérhez, amit vashiányos vérszegénységnek neveznek. A vashiány gyakran csak enyhe tüneteket okoz, de - ha nem diagnosztizálják és kezelik - befolyásolhatja az ember...

Házisajt

Házisajt

Cím: 6050 Lajosmizse, Alsólajos 187.
Telefon: 30/620-6020
Email: info@hazisajt.hu
Weblap: www.hazisajt.hu/

Eseménynaptár

2025 December

H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
             
Ascites

Ha nem fáj semmi, nem érzem magam betegnek! (Ascites)

Kata (49) egyedül neveli kamasz fiát. 2020-ban mellrákot diagnosztizáltak, később hashártya áttét miatt ascites alakult ki nála. A tartós katéter beültetés után nem sokkal beszélgetünk Katával, aki így kezdi a beszélgetést: 5 hónap kihagyás után most tértem vissza a...

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

A szerológiai COVID-19 teszt mellett már a PCR tesztes COVID-19 szűrés is elérhető az Affidea Váci Greens Egészségközpontban, ezek az üzleti- és magánutazók, valamint munkavállalók számára is szükségesek lehetnek.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.