Tudj meg minden alavető információt a gyász kapcsán kialakult depressziós állapotról, hogy hasznosan tudj segíteni a gyászolón

Mit tehetünk laikusként és mi az, amit véletlenül sem?

A válasz, hogy a mód egyszerűen és mégsem.

A temetéssel (és van, hogy erre nincs lehetőség: gondoljunk a hegyekben rekedt hegymászókra például) nem ér véget a gyász.

A dolog egyszerű oldala a türlem és az empátia. És van, hogy pont e tulajdonságok hiánya teszi bonyolultabbá, mert a gyász bizony van, hogy évekre elhúzódik és az érzelmileg kevésbé érintett bizony sürgetné a folyamat végét, mert szeretné visszakapni és ismét boldognak látni szomorú társát.

A szomorúság és bánat valamint az elmúlás tényét elfogadni, feldologozni viszont időt kell. Anélkül nem múlik el, anélkül nincs belenyugvás.

Szerencsére ma már itthonis szaporodnak a gyászfeldolgozó önsegítő csoportok. Ezek többségében ingyenesek és vagy szakemberek, vagy jól kiképzett önkéntesek tartják igény szerinti rendszerességgel kiscsoportos foglakozások körében. Nagyon hatékony támogatást adnak és nem csak azok vehetik igénybe akik gyászolnak, hanem azok is, akik nem tudnak mit kezdeni gyászoló hozzátartozójukkal (utóbbiaknak is javasolt pszichológust is felkeresni), hogy párkapcsolatukra, családi kapcsolataikra ne nyomja rá a bélyegét az amúgy is megterhelő életszakaszban szerzett élmények.

Aki úgy érzi, hogy nem szívesen nyílik meg mások előtt, az fordulhat pszichológushoz, akár magánúton, akár szakrendelőn keresztül. Az egyház és a lelkisegélyszolgálatok is elérhetőek is adhat segítséget.

Számos együttérzést kifejező gesztus létezik, találjuk meg ezeket. Sokat segíthet a kimozdulás, a figyelem elterelése.

Fontos felkészülni majd a gyászesemény elkövetkező évfordulóira is.

Mit ne tegyünk semmiképp?

Ne legyünk türelmetlenek, és felejtsük el a közhelyeket!

Ne piszkáljuk az illetőt, hogy álljon már talpra, szedje össze magát stb. Ezek nem segítenek. Csak rosszabbul fogja érezni magát.

Ne szabjunk időhatárt és próbáljuk elfogadni, hogy ha vigasztalási szándékunk nem jár éppen sikerrel. Nincs hatlamunk és jogunk sem befolyásolni a folyamatot. Viseljük el mi is megpróbálva elfogadni azt, hogy a gyász a gyászolóé.

Tanuljunk meg egyszerűen csak mellette lenni, értőn és szeretve a másikat. Hallgassuk meg. Beszéljünk együtt az elhunytról, ha a gyászoló is akarja, de tartsuk szem előtt azt, hogy milyen viszony és erős érzelmek fűzték az illetőhöz. Ha mi nem szerettük az elhunytat, próbáljuk elfogadni, hogy a másik érezhetett iránta mégis így.