Tudj meg minden alavető információt a gyász kapcsán kialakult depressziós állapotról, hogy hasznosan tudj segíteni a gyászolón

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2024. Október 6. - Renáta
hirdetes
| Szerző: Fair

Tabuk nélkül a gyászról: minden, amit laikusként erről tudni kell!

A gyász olyan esemény kiváltotta folyamat életünkben, ami minden emberi lelket érint. Nehéz bírkózás az érzelmekkel gyakran hathatós segítség nélkül.

Elkerülhetelenül mind találkoztunk, vagy találkozni fogunk vele egyszer. Érdemes tudni azt, hogy  -  akár mi gyászolunk, akár barátunkat, párunkat érte veszteség - hogyan segíthetünk ebben akár önmagunknak, akár másnak, közhelyek puffogtatása nélkül, nem ártva, hogy az idő múlásával a lelkifájdalom enyhüljön. 

Hirdetés
A gyász elkerülhetelen emberi érzések tömkelege, egyedül nehéz vele megbirkózni.

Amikor mindenképp szakember segítségét kell kérni

Van, amikor már annyira beleragad valaki ebbe a folyamatba, hogy képtelen egyedül kitörni belőle.

 

Nem tehetjük rá emiatt senkire a szégyen bélyegét. Soesem tudhatjuk laikusként azt, hogy kinek miért tart addig, ameddig, és miért úgy gyászol, ahogyan azt ő teszi.

Léteznek laikusok számára is észrevehtő jelek, melyek arra utalnak, hogy az illető a gyászsán nem tud egyedül túlleni.  Ez nam jelenti azt, hogy a gyászoló közhellyel élve ne lenne normális. Normális, csa nincsenek meg az eszközei és startégiája arra, ami lehet, hogy nekünk megvan. 

Egy jól felkszült szakember ilyenkor tud segíteni, de ne várjunk hirtelen csodát! Az idő és a türelem, a szerető támogatás itt is fontos tényező!

 

Kisgyermek és kamaszok esetén mindenképp érdemes szakember segítségét kérni.

Akár gyermek, akár felnőtt esetében akkor, ha a veszteségtől számított hat hónap múlva sem történik változás.

Ha évek óta tart a gyász, a sírás, a szomorúság.

Ha hosszú idő után is azt tapasztaljuk, hogy a gyászoló egyszerűen képtelen elfogadni hogy akit elvesztett, már nem él (beszél hozzá, nem nyúl a tárgyaihoz, érintetlenül fenntartja a szobáját)

Akkor is nagy a baj van ha a gyászolót látszólag nem érdekli, pedig elvileg kellene, hogy érintse a veszteség.

Akkor is nélkülözhetetlen a segítség, ha egyik traumából a másikba esik valaki: például valaki elveszíti az édesanyját, majd kis idő múlva a munkahelyéről is elbocsátják.

 

Szeretettel türelemmel és odafigyeléssel valamint a józan eszünkre hagyatkozva rátalálhatunk a megoldásokra, de soha ne erőltessük a gyászolóra saját megoldásainkat. Ötelettelenség esetén szégyen vagy feladás és közöny helyett kérjük felkészült szakember tanácsát!

 

Hirdetés
Hirdetés

További cikkeink – kattintson a részletekért!

  • jódhiány jelei

    Ezek a jódhiány figyelmeztető jelei

    Ismerd meg a jódhiány figyelmeztető jeleit, mint a fáradtság, súlygyarapodás, hajhullás és hidegérzet. Tudd meg, hogyan előzheted meg a jódhiányt étrenddel!

  • Gyermekek immunrendszerének erősítése

    A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére

    Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

  • Gyógyszerek cukorbetegek számára

    Milyen gyógyszereket kötelező szedni cukorbetegként?

    A megfelelő gyógyszeres kezelés és életmód kombinációja segít a vércukorszint stabilizálásában és a hosszú távú egészség megőrzésében. Ezek a gyógyszerek segítenek:

Ne vakarózz, ha melegkiütésed van!

Melegkiütés? Ezt tedd vakarás helyett, hogy elmúljon!

A melegkiütés, más néven hőkiütés vagy miliaria, gyakori bőrprobléma, különösen a forró nyári hónapokban. Ez a kellemetlen állapot viszkető, piros kiütésekkel jár, amelyek irritálják a bőrt. A vakarás azonban csak ront a helyzeten, és fertőzést is okozhat. Ebben a cikkben...

Te melyik gyógymódot részesíted előnyben betegség esetén az alábbiak közül?

Milyen visszér krémet érdemes használnod?

Mikor, milyen visszér elleni krémet érdemes használni?

A visszér probléma sokak számára kellemetlen és fájdalmas lehet, és sokan keresnek hatékony megoldást ennek kezelésére. De mikor és milyen típusú krémet érdemes választani?

Veszélyes lehet a legionella baktérium a vizekben?

Veszélyes baktérium lehet a vizekben – milyen problémákat okozhat a legionella?

A legionella baktérium nagy eséllyel megtalálható a vízrendszerekben, ez köztudott dolog. De vajon kell tőle félnünk, gondot okozhat a szervezetünkre nézve? Mutatunk minden fontos tudnivalót a legionelláról.

Magánklinika előnyei

Miért válasszuk a magánklinikákat? - 5 kiemelkedő előnye a magánklinikáknak

Az egészségügyi ellátás színvonala és hozzáférhetősége napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. Az emberek számára fontos, hogy minőségi, gyors és hatékony ellátásban részesüljenek, és emiatt egyre többen fordulnak a magánklinikák felé. De miért érdemes választani a...

Vashiány tünetei

Vashiány: mi okozza és hogyan lehet tudni, hogy vashiányod van?

Az alacsony vasszint azt eredményezheti, hogy szöveteid és szerveid nem jutnak elegendő oxigénben gazdag vérhez, amit vashiányos vérszegénységnek neveznek. A vashiány gyakran csak enyhe tüneteket okoz, de - ha nem diagnosztizálják és kezelik - befolyásolhatja az ember...

Ascites

Ha nem fáj semmi, nem érzem magam betegnek! (Ascites)

Kata (49) egyedül neveli kamasz fiát. 2020-ban mellrákot diagnosztizáltak, később hashártya áttét miatt ascites alakult ki nála. A tartós katéter beültetés után nem sokkal beszélgetünk Katával, aki így kezdi a beszélgetést: 5 hónap kihagyás után most tértem vissza a...

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

A szerológiai COVID-19 teszt mellett már a PCR tesztes COVID-19 szűrés is elérhető az Affidea Váci Greens Egészségközpontban, ezek az üzleti- és magánutazók, valamint munkavállalók számára is szükségesek lehetnek.

Szentjánosbogarak fényt derítettek néhány kérdésre

A szentjánosbogarak rávilágítanak a mitokondriumok működésére

Egy apró gyár lebeg a sejtjeinkben és szinte minden szükséges energiát biztosít számunkra: ezek a mitokondriumok. Hatékonyságuk csökken az öregedéssel, de akkor is, ha olyan betegségekkel néz szembe a szervezet, mint a cukorbetegség, a rák, vagy a Parkinson-kór. Ez az oka annak,...

Pingpongozni jó!

A játék, ami minden korosztály örök kedvence

Minden generációnak megvolt a maga heppje, ami miatt az idősebb korosztály megszólhatta. A mostani Y-Z generáció népbetegségének az elektronikus kütyük folyamatos használatát tartják. És bár valóban el kell ismerni, hogy a legtöbbek esetében ebben a korosztályban igaz, hogy...

4D ultrahang Szentendre

4D ultrahang Szentendre

Cím: 2000 Szentendre, Dobogókői út 1.
Telefon: 06-30-5308-968
Email: info@4dszentendre.hu
Weblap: 4dszentendre.hu/

Eseménynaptár

2024 Október

H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             
Hagyományos kínai gyógymódok

Gua sha terápia, akupunktúra és moxaterápia

A hagyományos kínai orvoslás több ezer éves múltra tekint vissza, az alternatív, vagy holisztikus gyógyászat egyik legkedveltebb formája. Bár maga a hagyományos kínai orvoslás természetesen nem merül ki ezekben, az alábbiakban három ágazatáról lehet olvasni, amelyek sokak...

Kutatás bizonyítja, hogy a Down-szindrómával kapcsolatos gének védelmet nyújtanak a tumorok ellen

A Down-szindróma rendellenességeivel kapcsolatos gének védelmet nyújthatnak a szilárd daganatok ellen

A Chicagói Ann & Robert H. Lurie Gyermekkórház Stanley Manne Gyermekkutató Intézetének tudósai felfedezték, hogy a Down-szindrómás betegekben csökkent expressziós génekből álló csoport klinikai rendellenességeket okozhat ebben a populációban, például rossz izomfejlődést...


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.