Egészséges életmód
2014.02.15.

A cigiről való leszokást még a mellékhatások is nehezítik
A cigiről való leszokás sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Nem csak a rágyújtási kényszer miatt nehéz, hanem mert elvonási tünetekkel és mellékhatásokkal is kell számolni. Ennek ellenére fontos lenne, hogy lemondj a dohányzásról, és ha sikerül, akkor igazán nagy dolgot tettél az egészségedért.
2014.02.11.

15+1 lélekerősítő mondat, érted!
Azzal, hogy ezeket a mondatokat, szavakat beleszövöd a mindennapi beszélgetéseidbe, elősegítheted kapcsolataid fejlődését, más látásmódra ösztönözhetsz, szeretetet, önbecsülést önthetsz másokba, és pozitív irányba terelheted a környezetedet, mind a munkahelyen, mind a családi életben.
2014.02.11.

Méreg az üvegben
Mindenki tudja, hogy sok kozmetikai termék komoly veszélyt jelent a felhasználókra nézve. A bőrön át felszívódva bejutnak a véráramba a hasznos hatóanyagokon kívül a káros összetevők is, melyek hosszú távon több kárt okozhatnak, mint használnak.
2014.02.06.

Így még sosem láthattad a kivándorló magyarokat. A videóból minden kiderül!
Az Anima Sound System legújabb szerzeménye lett a Menjek/Maradjak című, emigrációval foglalkozó dokumentumfilm londoni epizódjának főcímdala, melyhez a budapesti elektropop formáció már klipet is forgatott.
2014.02.05.

Természetes édesítőszerek az egészségedért! Ezek közül válassz!
Egyre többen és egyre gyakrabban használunk különféle édesítőszereket cukor helyett. Legtöbben a cukor hizlaló és vércukorszint emelő hatását próbálják csökkenteni édesítőszerek alkalmazásával. Mivel az édesítőszerek iránti igény az elmúlt években megnövekedett, a kínálat is napról napra bővül.
2014.01.30.

Színesek, finomak, egészségesek - íme, a színes burgonyák
Elsőre sokaknak furcsának tűnhet, ha meglát egy lila vagy narancssárga burgonyát. Nem génmódosítás és nem ételfesték! Sok-sok természetes növényi színanyag teszi í burgonyákat ilyen sokszínűvé.
2014.01.28.

Dobozos vagy frissen facsart? Egyáltalán nem mindegy!
Sokan mondják, hogy minden nap isznak 100%-os dobozos, bolti gyümölcslevet. Persze, nyilván jobb, hogy ezt választod a szénsavas üdítők helyett, de ezek egyáltalán nem érnek fel az igazi, frissen facsart gyümölcslevekhez. Elmondjuk, miért:
2014.01.26.

Gyors reggelik, amik nem hátráltatnak a reggeli készülődésben
A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése, de ennek ellenére sokan teljesen kihagyják. Sokaknak egy bögre kávéval indul a napja, anélkül, hogy egy kis táplálékot is juttatna mellé. Most olyan gyors és tápláló reggeliket gyűjtöttünk össze, melyeket pár perc elkészíteni és megenni.
Vashiány: mi okozza és hogyan lehet tudni, hogy vashiányod van?
Az alacsony vasszint azt eredményezheti, hogy szöveteid és szerveid nem jutnak elegendő oxigénben gazdag vérhez, amit vashiányos vérszegénységnek neveznek. A vashiány gyakran csak enyhe tüneteket okoz, de - ha nem diagnosztizálják és kezelik - befolyásolhatja az ember...
Ha nem fáj semmi, nem érzem magam betegnek! (Ascites)
Kata (49) egyedül neveli kamasz fiát. 2020-ban mellrákot diagnosztizáltak, később hashártya áttét miatt ascites alakult ki nála. A tartós katéter beültetés után nem sokkal beszélgetünk Katával, aki így kezdi a beszélgetést: 5 hónap kihagyás után most tértem vissza a...
Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak
A szerológiai COVID-19 teszt mellett már a PCR tesztes COVID-19 szűrés is elérhető az Affidea Váci Greens Egészségközpontban, ezek az üzleti- és magánutazók, valamint munkavállalók számára is szükségesek lehetnek.

A szentjánosbogarak rávilágítanak a mitokondriumok működésére
Egy apró gyár lebeg a sejtjeinkben és szinte minden szükséges energiát biztosít számunkra: ezek a mitokondriumok. Hatékonyságuk csökken az öregedéssel, de akkor is, ha olyan betegségekkel néz szembe a szervezet, mint a cukorbetegség, a rák, vagy a Parkinson-kór. Ez az oka annak,...

A játék, ami minden korosztály örök kedvence
Minden generációnak megvolt a maga heppje, ami miatt az idősebb korosztály megszólhatta. A mostani Y-Z generáció népbetegségének az elektronikus kütyük folyamatos használatát tartják. És bár valóban el kell ismerni, hogy a legtöbbek esetében ebben a korosztályban igaz, hogy...

Gua sha terápia, akupunktúra és moxaterápia
A hagyományos kínai orvoslás több ezer éves múltra tekint vissza, az alternatív, vagy holisztikus gyógyászat egyik legkedveltebb formája. Bár maga a hagyományos kínai orvoslás természetesen nem merül ki ezekben, az alábbiakban három ágazatáról lehet olvasni, amelyek sokak...

A Down-szindróma rendellenességeivel kapcsolatos gének védelmet nyújthatnak a szilárd daganatok ellen
A Chicagói Ann & Robert H. Lurie Gyermekkórház Stanley Manne Gyermekkutató Intézetének tudósai felfedezték, hogy a Down-szindrómás betegekben csökkent expressziós génekből álló csoport klinikai rendellenességeket okozhat ebben a populációban, például rossz izomfejlődést...

A depresszió hat általános típusa
A depressziót nem csak nehéz elviselni, de magában hordozza a szívbetegségek és a demencia kockázatát is. „Depressziós tünetek felnőtteknél több okból is előfordulhatnak. Ha olyan hangulat, vagy kognitív változások tapasztalhatók, melyek több héten keresztül tartanak,...

10 gyógynövény, amit otthon is lehet termeszteni
Bár a modern orvostudománynak köszönhetően szinte már mindenre lehet gyógyszert kapni, nem szabad megfeledkezni azokról a növényekről sem, amelyeket gyakran felhasználnak a medicinák készítésekor, és amik már évezredek óta segítenek az embereknek megőrizni az egészségüket....

A legjobb tippek gyermeked immunrendszerének erősítésére
Borzalmas, mikor minket dönt le lábunkról a betegség, de amikor gyermekeinkkel történik ugyanez, az a lehető legrosszabb. A kipirosodott orr, az állandó tüsszögés és köhögés, végső soron pedig imádott gyermekünk fájdalomtól csillogó szemeinek látványa minden szülő...

Egy HIV fertőzött teljesen kigyógyult a betegségből
Másfél év alatt teljesen kigyógyult a HIV beteg a fertőzésből. Ez forradalmi áttörésnek mondható! Az eddig gyógyíthatatlannak hitt beteg mára egészséges!

Napi 8 pohár vízzel így alakul át a szervezeted!
Hihetetlen dolog történik a szervezeteddel, ha megiszol naponta 8 pohár (2 dl) vizet! Ez 1,6 liter víz, ami minimálisan szükséges egy felnőtt szervezetnek!
Diósgyőri gyógyszertár

Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király útja 34.
Telefon: 06-46/532-231
Weblap: diosgyoridiosgyor.novodata.hu/cikk.php?id_cikk=253
Eseménynaptár
2023 Május
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 | ||||

Bebizonyították: Megöli a rákos sejteket a kanyaró vírus!
Német kutatók felfedezték, hogy a kanyaróvírus elpusztítja a rákos sejteket. A kutatóknak először sikerült az áttétek terjedéséért felelős sejtet megállítani.

Ilyen fürdőruhát válassz, testalkatodhoz ez illik a legjobban!
A fürdőruha kiválasztásakor egyik legfontosabb szempont, hogy figyelembe vedd milyen testalkatod van. Most elmondjuk milyen fürdőruha illik hozzád a legjobban!